Mesés gyöngyök

Gyigyi Ékszer csodálatos szettjei

A tehetséges gyöngyfűzők köztünk vannak… A kitartás, a türelem és egy kis kreativitás csodálatos eredményeket hozhat. Amikor azt mondjuk, hogy nincs időnk magunkra, hobbinkra… ez csak részben igaz, hiszen rengeteg időt elpazarolunk olyan dolgokra, amire nem igazán kellene. Szeretném bemutatni Györgyit, aki igazán kihasználja a lehetőségeit és jó egy év alatt kiemelkedő szintre emelte a gyöngyfűző tudását. Ismerjétek meg őt, át is adom a szót…

Demeter Adorjáni Györgyinek hívnak, 44 éves vagyok, 2 gyerek anyukája. Az élettársammal több, mint 6 éve dolgozunk együtt, kamiont vezetünk. Az első években, amikor nem én vezettem, a tájat csodáltam… Aztán elkezdtem unatkozni 🙁 Először az olvasás, keresztrejtvényezés kötötte le a figyelmemet, majd horgolni kezdtem terítőket, kendőket. A Facebook egy horgolós csoportjában “szembe jött velem” egy gyöngyhorgolt karkötő, amely “megváltoztatta” kissé az életem… 😉  Ez 2017 decemberében történt, 2018 január 3-án sikerült videók alapján (ezúttal is köszönöm Csandli Zsuzsának az oktató videókat) elsajátítani először a ferde horgolást. Innen indult a gyöngyökkel kapcsolatos “szerelmem” 😉

Íme az első darab 9 szemes ferde gyöngyhorgolt darab, amit ma is őrzök.

1. demeter gyorgyi 2019

Az első karkötő, még kínai gyöngyökből készült… 😉  

2. demeter gyorgyi 2019

Az első nyaklánc. Ez még nagyon merev, hosszú, viselhetetlen, de sokat tanultam belőle.

3. demeter gyorgyi 2019

A következő munkám egy teljes szett, itt már megtanultam bogyót horgolni. 😉 

4. demeter gyorgyi 2019

Egymást követték a karkötők, szettek.
Márciusban rávettem magam és megtanultam az egyenes horgolást is.
Ez az első egyenes horgolású szettem, amibe memóriadrót került. 

5. demeter gyorgyi 2019

Az egyedüli technika, amit nem videó alapján sajátítottam el az a gyöngyhímzés.
Az ehhez szükséges tudást tanfolyamon tanultam meg, és ez az első szettem.

6. demeter gyorgyi 2019

Mivel a gyöngyhorgolt ékszerekhez unalmas lett volna csak bogyó fülbevalókat készíteni,
ezért videók alapján elkezdtem más formájú fülbevalókat is fűzni.
A jobb alsó képen látható karkötő és fülbevaló egy gyöngyös csoportban első helyet nyert.
(a lánc nem lett meg a határidőre) 🙁

demeter fulbevalo montazs

Szeptemberben már a facebookon karácsonyi dolgokat kezdtek el horgolgatni alkotótársaim.
Valami különlegeset, egyedit szerettem volna készíteni én is, amit még sehol nem láttam. 😉
Így született meg előbb az ötlet, majd a tervek, aztán a kivitelezés.
Nem tökéletes, de nagyon büszke vagyok rá… 😉
Egyszer elárulom a titkot, hogy hogyan csináltam, ezt a karácsonyfa csúcsot… 😉 

A karácsonyi gömbök készítésébe is belekóstoltam.
Íme az első gömb, minden oldalról megmutatom: 

dmeter gyöngyi 2019.

Karácsonyi ajándékéknak készült ez a különleges szett.
Ezt azért emelem ki, mert aki kapta annyira örült neki,
annyira meghatódott, hogy még a könnye is kicsordult (persze az enyém is).

Miért is különleges? Ebben a szettben egy javíthatatlan óra “éled újjá”.
Az órán beállított idő az ajándékozott hölgy születési ideje. 😉 

13. demeter gyorgyi 2019

Legújabb alkotásom…
A gyöngyhorgolás, gyöngyhímzés mellett megtanultam a CRAW technikát is.

17. demeter gyorgyi 2019

Gyakran veszek részt alkotásaimmal versenyeken is…
Ezzel a szettel a Valentin-napi versenyen indultam.
Az eredményhirdetés ma volt, 3. helyezést értem el, és nagyon boldog vagyok… 😉 

szives Valentin nap

Minden olvasónak nagyon boldog Valentin-napot kívánok! 

További alkotásaimat megtekintheted a Gyöngysarok albumomban. 😉

Kedves Györgyi! 

Köszönöm, hogy elmesélted, hogy hogyan találtál rá erre a gyönyörű hobbira. Csodálatos utat tettél meg, varázslatosak az alkotásaid. Gratulálok a munkádhoz! 

További sok sikert kívánok és jó utat… 😉

Kedves Olvasó! 
Amennyiben tetszettek Györgyi gyönyörű ékszerei,
akkor mutasd meg ismerőseidnek is! 😉 

Köszönöm! 

 

Szólj hozzá, érdekel a véleményed