Mesés gyöngyök

Húsvéti gyöngytojások kavalkádja

A Legyen mesés gyöngyéleted! csoportban szebbnél szebb alkotásokat mutatnak be a csoport tagjai. Itt ismertem meg Gabriela csodálatos húsvéti gyöngytojásait is. Megkértem, hogy mesélje el nekem, hogy milyen alkotásokat készített, amelyek “elvezettek” a gyöngytojásos fűzési tudományhoz! 😉
Át is adom a szót…

Nevem Kollár-Finster Gabriela, Erdélyben születtem, Zilahon és jelenleg Németországban élek a családommal. Nagyapám férfiszabó volt és mondhatom tőle örököltem a kézügyességem, mivel hogy már kiskorom óta besegíthettem neki a varrásba. Később édesanyámtól tanultam meg kötni, majd horgoltam, gobelint varrtam és hajócsipkét készítettem. 

A gyöngyökbe most 2 éve “botlottam”.
Nyaralásból jöttünk visszafelé, és megálltunk Töltéstaván az ismerőseinknél,
és ott dicsekedett a szomszédasszony egy készülőfélben levő nyaklánccal.
Nagyon megtetszett, viszont ő semmit sem akart “elárulni” a készítési technikáról, 🙁
így kénytelen voltam a YouTube-ról tanulni.
A tanulás olyan jó sikerült, hogy hamarosan elkészültek az első karkötők, nyakláncok.

2. gabriela

Közben képről fűztem vagy minták után készítettem az újabb alkotásaimat…

3. gabriela

A Facebook felhozott több gyöngyös csoportot, ahova lassan be is léptem.
Csendes megfigyelőként, a háttérből olvastam a kommenteket,
és próbáltam megfogadni a jó tanácsokat.
Az egyik csoportban közös fűzéseket szerveztek a Facebookon
és itt tanultam meg a peyote technikát. 😉 

11.gabriela

13.gabriela

Ezek már mind könnyűnek és egyszerűnek tűntek,
gondoltam nehezebb fába vágom a fejszémet, így készült ez a karkötő. 

14.gabriela

Közeledett a karácsony, egyre gyakrabban jelentek meg a csoportokban a horgolt karácsonyi gömbök.
Hogy kell elkészíteni? – merült fel bennem a kérdés. Hogy kell egy mintát leolvasni?
A gyöngyöket felfűzni, vajon milyen sorrendben kell?
És még sok más kérdés, amelyekre nem tudtam a választ. 🙁
Aztán egyszerre mindenre választ kaptam, mert a neten több videót is találtam,
amely bemutatta a fűzési sorrendet és a gömb készítést. 😀 

Mivel a peyote technikát már ismertem, így csillagokat is készítettem a karácsonyfára.
F
űztem néhány angyalkát és harangot is ajándékba. 😉 

karácsony gabriela montazs

Most pedig hamarosan itt a húsvét, eljött a gyöngytojások ideje… 😉
A Pinterest-en való bolyongásaim közben sok tojásmintára találtam.
Ezeket sorra elkészítettem. 😀 Most már sokkal könnyebb dolgom volt,
mert hasonló módon készültek, mint a gömbök. 

24.gabriela

Íme még néhány húsvéti tojás ötlet, amellyel igazán egyedivé tehetjük a húsvéti ünnepet.

gyongytojas montazs gabriela

Virágos nyuszis tojás több oldalról fotózva… 

gabriella tojás 19.

gabriella tojások 19

gabriella zárókép tojással

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! – zárta szavait Gabriela. 

 

Kedves Gabriela! 

Köszönöm, hogy elmesélted gyöngyfűzésed történetét, amelyből kiderült, hogy sokféle technikát alkalmazol, amikor gyöngyből készíted az alkotásaidat. Úgy látom a peyote technika a Te kedvenced. Csodálatosak a munkáid, különösen szépek a karácsonyi és a húsvéti munkáid.
Gratulálok! 

További sok sikert kívánok, és újabb ötleteket… 😉

 

Kedves Olvasó! 
Amennyiben tetszettek Gabriela gyönyörű alkotásai,
akkor mutasd meg ismerőseidnek is! 😉 

Köszönöm! 

 

Írta |2019-04-14T19:08:21+00:002019. április 14.|Kategóriák: 2019. gyöngyös vendégblog|Címkék: , , , , , |0 Hozzászólás

Szólj hozzá, érdekel a véleményed