Mesés gyöngyök

Mindenki álma, egy “mesés” győzelem

Tavaly nyáron rátaláltam az Ötletmozaik által hirdetett barkácsbajnokságra.
Sajnos már későn vettem észre, kevés volt az időm egy pályamű elkészítésére. 🙁
Idén egy kicsit jobban figyeltem, és már jó néhány hete foglalkoztatott a téma.     

Nagyon szeretem a flittereket, gyakran készítek képeket ezzel a technikával.
Most csak néhány színnel szerettem volna dolgozni, és meg is találtam a megfelelőt. 😀
Egy mesés várat, az esti fényben.
Ezzel az alkotással beneveztem a barkácsbajnokságra, a festés, lakásdekoráció kategóriában.

Most elmesélem Nektek, hogy hogyan is készítettem… 😉
Hungarocell lapokra előkészítettem az elemeket, vagyis gombostűre tettem domború, antracit flittert,
a várhoz tányéros arany flitterre arany gyöngyöt is használtam.
Kiszabtam a kb. 40 cm átmérőjű félkört 4 cm vastagságú hungarocellből.

A mesés képet felnagyítottam, és segítő pöttyöket nyomtattam rá,
amely a sorok tartását segítette volna, de most inkább a minta íveit követtem,
tehát igazából nem is volt rá szükségem. 😉


Az égbolt balról jobbra készült, mindig csak „sávonként”.
A fény flitterei pedig követték az ívet. A fény csak arany flitter.

A várnál, amelynél már gyöngy is volt a flitteren,
vízszintes irányban böködtem a tűket.
Ahol kisebb helyek voltak, ott darabolni is kellett a flittereket.
Az nagyon időigényes rész.

A várhoz kb. 600 elemet készítettem elő
(600 flitter, 600 gyöngy, 600 gombostű együtt)

Fekete gyönggyel kontúroztam, ezt csak a várnál alkalmaztam.
Ehhez kb. 600 db gombostűt és 600 db gyöngyöt használtam fel.

A fotózás nem volt egyszerű, hiszen az arany flitter nagyon csillogott,
de próbálkoztam! 😉
Most egy kicsit közelebbről láthatod…

Amikor elkészült a kép, akkor a külső ívet
és az alját flittereztem végig 1 sor arany színnel.
És 1 db arany flittert láthatsz az asztalon, így jobban látszanak az arányok.

Gondom volt az oldalával és a kép másik felével…
Hogyan „keretezzem” be?


Vettem 50×70 cm-es fotókartont és szabtam az ívre,
az alsó egyenesre  4 cm-es sávokat, és a képet körberajzoltam, az került a túloldalra. 

Gombostűvel rögzítettem.  Nem lett teljesen tökéletes keret, de nekem tetszik. 😀

Láthatod, hogy ez egy igazán “ragyogó” alkotás! 😉

A fényhez kb. 500 db flitter és 500 db gombostű kellett.
Az égbolthoz ennek kb. 3-szorosa!
Összesen felhasználtam:
kb. 2600 db flittert, 3200 db gombostűt, 1200 db gyöngyöt.


Közel 14 órát vett igénybe az előkészítése az elemeknek és
kb. 10 órai munka volt a „böködése”  a képnek.
Így összesítve, úgy néz ki, hogy 1 nap alatt elkészíthető! 😀

Néhány napja kezdődött el az olimpia, sok-sok éven át készültek a sportolók, hogy most ők lehessenek a legjobbak! Sajnos minden versenyszámban csak 1 győztes van! Ezt sokan kudarcként érik meg. 🙁 Mások pedig úgy gondolják, hogy 4 év múlva újra megmutatják, hogy milyen tehetségesek! 😀 Jól teszik, és akkor is szurkolunk nekik, hiszen a mai világban ezek az eredmények olyan kiemelkedőek, hogy aki olimpiára bejutott, az már mind győztes sportoló!

További sok sikert kívánok mindenkinek! 

😀

Én is vágyom  a győzelemre, és mindenki,
aki benyújtotta a pályázatát erre a megmérettetésre.


Ha elkészült az alkotásod és feltöltötted a pályázati oldalra,
már csak annyit tehetsz, hogy megmutatod minél több embernek,
hogy milyen kreatív vagy! 😀


Én így tettem és figyelemmel kísérem,
hogy hány ember tetszését nyeri meg a flitteres meseváram.


Amennyiben Neked is tetszik, akkor kattints a képre
és szavazz! 😉

A szavazás véget ért, sajnos nem kerültem a legjobbak közé 🙁

Sebaj! A lényeg az alkotás volt! 😀

A képre kattintva megnézheted gyorsítva, hogy hogyan is készült az alkotásom. 😉 

Mutasd meg ismerőseidnek is! 😉

Köszönöm!

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Írta |2017-07-10T19:33:35+00:002016. augusztus 8.|Kategóriák: Flitter, Pályázat|Címkék: , , |0 Hozzászólás

Szólj hozzá, érdekel a véleményed